Tévé

A szomorú-boldog műsorok kategóriába tartozik a sorozat: szomorú, mert nehéz sorsú emberek küzdelmét mutatja be a fennmaradásért, a boldogulásért és boldog, mert egy csepp reményt ad, emberséget mutat és ragyogó mosolyt varázsol az arcokra. Egy-egy epizód végén nem is lehet, hogy ne töröljünk le néhány könnycseppet szemünk sarkából.

Az álomépítők segítenek nehéz helyzetben lévő családokon, no nem az álmaik megvalósításában, mint hirdetik honlapjukon, hanem felújítani, átépíteni már meglévő vagy (mint a legutóbbi részben) éppen most kiutalt lakásukat. Hasonlít az Egyesült Államokban régóta futó, és méltán népszerű Nagy házalakítás (Extreme Makeover: Home Edition) c. sorozatra (futott a Viasaton is). A különbség csak annyi, hogy az amerikai, egy hatalmas költségvetéssel készülő, az egész közösséget megmozgató monstre show, míg a magyar egy jóval szűkebb lehetőségekkel bíró kis-magyar-valóság. De az üzenete mindkettőnek ugyanaz: gondolj egy kicsit másokra is, próbálj meg segíteni a lehetőségeidhez mérten, bármilyen – még ha apró – befektetéssel is, nagy örömet szerezhetsz a környezetedben lévőknek!

A műsor három gazdája (Nagy Sándor – műsorvezető, Kate-Endresz Roberts – tervező, Ziszidisz Nikosz – kivitelező) mindent megtesz a sikerért, olyan az érzése a nézőnek, mintha a saját további sorsuk múlna a megsegített család örömén. Jó látni, ahogy együtt örülnek velük, ahogy várják arcukon a meglepődés mosolyát.

És tényleg megpróbálják a család körül élő közösséget is bevonni – még ha nem is úgy, mint az amerikaiak, ahol a környék apraja-nagyja segít az építkezésben –, megismertetni, összehozni a szomszédokat (pl. az első részben focipályát építettek a játszótér mellé).

Amit viszont nem értek – és ezzel a gondolattal valószínűleg nem leszek népszerű –, hogy hogy az istenbe sikerül ennyi gyereket összehozni abban a hihetetlen szegénységben? Tudom, sok válasz létezik, de akkor sem fogom elfogadni, hogy valaki a saját nyomorult sorsát mindenképpen rá kell kényszerítse a gyerekeire: evvel nem azt akarom mondani, hogy a szegényeknek ne legyen gyerekük, de azért a mértékletesség az élet ezen területén is lehetne iránymutató.

Ha az álomépítők nem is tudnak mindenkinek segíteni, még ha nem is csodatévők, üde színfolt a magyar valóságban – egy kis szeretet a sivár, elidegenedett társadalmunkban; tehát mindent egybevetve, az Álomépítők nagyszerű műsor, csodálatos példája a segítőszándéknak.

Álomépítők – Viasat3

Megszegtem az ígéretem. Pedig nem szokásom...

Tavaly ugyanis, látva a Megasztár 4 páratlan csalássorozat-produkcióját, úgy döntöttem, ilyen szar műsort többet nem nézek. A vak is látta, hogy az első pillanattól a végtelenül tehetségtelen (no, ez azért talán túlzás, de az biztos, hogy teljesen átlagos hangú, és mindenféle művészi képességektől mentes) Király Viktort menedzselte a zsűri. És végül láss csodát, hogy hogy sem, sikerült az "év hangjává" szavaztatnia (azért a Presserben csalódtam).

Végig fröcsögtem, dühöngtem, szidtam az egész sorozatot; elég szánalmas látvány lehettem, a magam egyszerűember (vagy átlagember, esetleg utcaembere) fejemmel – de tényleg az első percben borítékoltam Viktorka győzelmét.

Eltelt egy év. Lehiggadtam. Bár, amikor elkezdték reklámozni az éves Mega-Giga produkciót, ismét fellángoltak bennem az elfeledett érzelmek, de csak nem bírtam a proli véremmel, leültem a tévé elé, és elkezdtem nézni az 5-öt – azért nem a legelejétől, és inkább csak bele-bele néztem. Aztán már tetszett egy-két-néhány hang, de cinikusan azt is vártam, hogy majd jön az az egy, aki majd nyer, mert sztárt kell faragni belőle. Nem jött. Nincs, vagy – magának sem bevallva – a TV2 is szégyellte a tavalyi bundáját?

Szóval eljött a tegnapi élő adás, a párbajok – ami szerény véleményem szerint, nem volt a legjobb kezdés, hiszen búcsúzhattunk pl. Keskeny Márktól is, aki hangja alapján a végső döntőig is menetelhetett volna –, de azért mondhatom, nagyon jól szórakoztam.

Ami talán árnyékot vetett az egészre, az a zsűri. Tudom, divat őket szidni, de tényleg, néha úgy csinálnak, mintha nem is ugyanazt a produkciót láttuk volna. Miért van az, hogy egekbe tudnak magasztalni, és pátosszal beszélni teljesen átlagos fellépőkről, míg porig aláznak (kis túlzással, mert azért árad belőlük a szeretet, mint Kozsóból) igen tehetséges dalnokokat? Pedig elismerem ŐKET egytől-egyig. Mindüket szeretem és tisztelem. És nem mellesleg, nagyon jól szórakozom rajtuk (tetszik a kedves civódásuk is).

A két édes műsorvezetőről meg csak annyit:
Tilla és Klaudia (aki, mint tudjuk anyuka!), kérlek..., könyörgök...! Ááá, semmi...